S

Skarlát

Biológiai konfliktus:
brutális vagy ocsmány elválasztás-konfliktus, megoldást követő fázisban

Magyarázat:
(TT. 121. és 133. oldal)
Egy kisfiú meg akar vetetni egy játékot az üzletben, de az anyukája durván közli, hogy az nem az övé lesz, hanem a testvérének vásárolják meg szülinapjára. Emiatt el akar választódni az anyutól, hiszen az általa legjobban szeretett személy húzta ki a talajt a lába alól. Később ő is kap egy hasonló játékot és akkor jönnek a tünetek.

Szájpenész

Biológiai konfliktus:
falat-konfliktus, függő gyógyulásban

Magyarázat:
(TT. 18. és 30. oldal)
Ha a kisbaba hirtelen cumit kap vagy cumisüvegből táplálják a megszokott szoptatás helyett. Ez okozhat neki lelki megütközést. “Fujj, mi ez?” Ha az anyuka ezután felváltva szoptat és táplálja cumisüvegből is, többször kiújulhat a konfliktus, ezért hosszabb ideig fennállhatnak a tünetek.

Szájüreggyulladás

Biológiai konfliktus:
falat-konfliktus, függő gyógyulásban

Magyarázat:
(TT. 18. és 30. oldal)
A kislánytól, aki már majdnem 4 éves az anyukája el akarja venni a cumiját, pedig ő csak azzal tud elaludni. A tünetek addig tartanak, míg bele nem törődik a helyzetbe.

Székletvisszatartás

Biológiai konfliktus:
falat-konfliktus, mely során a falatot a bélben nem tudjuk tovább szállítani, vagy a saját birtokunk határait nem tudjuk megfelelően kijelölni

Magyarázat:
(TT. 36-37. és 71. oldal)
Nagyon gyakori kisgyerekeknél, gyakran kezdődik a szobatisztaságra szoktatással párhuzamosan. Ha egy alkalommal a kicsi nehezen tud kakilni és fáj neki, átélhet egy konfliktust. A legközelebbi alkalommal, ahogy ingere lesz, megpróbálja tartani addig, amíg csak bírja, hiszen ösztönösen el akarja kerülni azt a szituációt, ami egyszer fájt. Ráadásul, ha minden esetben kiújul a konfliktus, kevésbé nyílik a záróizom is, a fokozódó izomfeszülés miatt és még nehezebb kipréselni a székletet. Egy 2-3 éves gyerekkel nagyon nehéz megértetni, hogy ne tartsa vissza a székletet. Könnyen ördögi kör alakulhat ki, ami miatt nagyon higgadt okos anyukának kell lenni ahhoz, hogy egyre jobb legyen a helyzet és ne hozzon a sokszor ismétlődő szituáció újabb konfliktusokat.

Egy másik kisfiúnak székletvisszatartási problémái voltak, mert nem volt külön szobája, több testvérével osztoztak egy szobán. Ezen kellett változtatni kellett a gyógyuláshoz.

Hamarosan írok erről egy hosszabb cikket, mert nagyon fontos témának tartom, saját tapasztalat alapján segíteni szeretnék.

Székrekedés

Biológiai konfliktus:
falat-konfliktus, konfliktus-aktív fázisban és epikrízis

Magyarázat:
(TT. 22. és 26-27., 36-37. oldal)
Valaki miatt bosszankodik a gyerek az iskolában. Ez egy átvitt értelemben vett „emészthetetlen falat”, ami miatt székrekedéssel küzd az iskolai időszakban. Otthon, főképp hétvégén, ideiglenesen megoldódik a konfliktus, mely miatt hasmenése lesz. Ez erős, fájdalmas görcsöléssel is járhat a simaizom érintettség miatt.

Szemhéjgyulladás

Biológiai konfliktus:
elválasztás-konfliktus, ha valakit elvesztünk szem elől, míg a szemünk csukva van, konfliktus megoldást követő fázisban

Magyarázat:
(TT. 120. és 133. oldal)
Egy kislány táborban volt és lefényképezték viccből a barátai, míg ő aludt. Amikor a tudomására jutott nagyon nem örült ennek. Amikor vége lett a tábornak és hazament szemhéjgyulladása lett.

A témával kapcsolatban további részleteket az alábbi esettörténetekben olvashatsz: Aki bújt, aki nem, megyek!

Szemölcs

Biológiai konfliktus:
elválasztás-konfliktus, függő gyógyulásban

Magyarázat:
(TT. 119. és 132. oldal)
Lásd: ekcéma. Ha a gyereket csúfolják az iskolában megjelenhet szemölcs a keze külső oldalán, mert azt gondolja “hagyjatok már békén”, el akar tőlük “választódni”. Az iskolában rendszeresen ismétlődik a szituáció. A nyári szünetben a szemölcsök maguktól leesnek, mert megszűnik a probléma.