Csalánkiütés

csalán kicsi

Ezt a rövid és frappáns esetet egy friss ismeretekkel rendelkező anyuka írta, aki ősszel végzett nálam tanfolyamot. Az első tapasztalás, ami ez esetben a 7 éves kisfiával kapcsolatos, mindig nagyon fontos, mert a gyakorlatban is életre kel az elméleti tudás. Óriási érzés, amikor először saját magunk tudjuk diagnosztizálni a gyerekünk tünetei alapján a valódi kiváltó lelki okot.

Még képeket is készített az anyuka olyan lelkesen követte az Értelemes Biológiai Különprogram lefolyását. Teljesen más ezt így megélni, mint agyon aggódni magunkat és a kalcium tablettától várni a csalánkiütés tüneteinek enyhülését.

Olvassátok hát a beszámolót:

“Levit amikor tegnap hazahoztam a suliból, elkezdett vakarózni a nyakánál. Fodrászhoz tartottunk éppen. A fodrászkodás vége felé már a hasát, combját is vakarta.

Azt hittem az izzadságtól volt ilyen érzése, mivel amikor kijött a suliból, nagyon le volt izzadva. Amikor hazaértünk már mindenhol viszketett szegény. Bementünk a fürdőszobába, hogy megfürödjön. Bement a kádba, ahol egy idő után elkezdett nagyon sírni. Ugyanis a nyakánál, a hóna alatt, combja, lágyéka, csuklója belső részein és még össze-vissza mindenhol égő piros tünetei voltak. Néhol olyan volt, mintha csípések lettek volna. Nagyon viszketett mindene és már elfogyott a türelme.

Próbáltuk Aloés First-el fújni, az első ez volt, ami eszembe jutott, hogy enyhítsem a tüneteit. Nehezen, de valahogyan így el is tudott aludni. Éjfél körül újra felébredt, a hasa már teljes felületén piros volt, csalánkiütés szerű foltok voltak a belső oldalakon, mindenét vakarta. Vándoroltak a foltok és ekkor jutottak eszembe a tanfolyamon tanult információk, hogy a lelki okot kellene megtalálni.

Megnéztem a Tudományos Táblázatban, de ott hirtelen nem találtam a konfliktustartalmat, de a jegyzeteimben szerencsére felfedeztem, hogy elválasztás-konfliktusról van szó és mindez már a megoldási fázis. Mi történt? Gondolkodom. Levit kérdezgetem.

Gyorsan eszembe is jutott, hogy az egyik nap reggel kirohant utánam sírva a suliból… Rázta a fejét hogy ne menjek el! Nekem sietnem kellett és gyorsan elváltunk, pedig ő csak még egyszer meg akart ölelni… Ez az ölelés elmaradt.

Meg is kérdeztem tőle, hogy ez ott akkor milyen érzés volt? Nagyon rossz vágta rá azonnal. Összeállt a kép, talán ezért kezdett el pont ott vakarózni az iskola előtt, ahol reggel a hirtelen elválás történt? Amikor mentem érte az iskolába, pont ott álltam, ahol a kellemetlen eset történt…

Megnyugtattam őt azonnal, hogy most ő nem beteg, csak egy értelemmel bíró folyamat zajlik le a lelkében-testében és hogy szerintem reggelre el is múlik a viszketés. Győzködtem, hogy próbálja meg valamivel elterelni a figyelmét a vakarózásról, persze tudtam, hogy nehéz valamit nem vakargatni még felnőttként is, ami baromira viszket.

Megnyugtattam őt, hogy nagyon szeretem és bocsánatot kértem az elmaradt ölelés miatt. Azt is megerősítettem benne, hogy többet ez nem fog előfordulni, és mindig érte megyek a suliba, soha nem fogom otthagyni. És addig simogattam míg el nem aludt.., bár már éjjel 2 óra is elmúlt mire visszaaludt, de nyugodt volt.

Már akkor nagyon bíztam benne, hogy reggelre nem lesznek tünetei, hiszen átbeszéltük az okot és látszott, hogy teljesen megnyugodott a lelke.”

Szívből gratulálok az anyukának, nem csak a tünetek és a konfliktustartalom precíz felismerése miatt, hanem a gondos terápia miatt, ami nem volt más, mint az anyai felismerés, a gyermek megnyugtatása, a történtek kibeszélése és a simogatás.

Ilyen biológiai oki terápiára van minden gyermeknek szüksége a valódi gyógyuláshoz.

És a legfontosabb! Másnap reggel ezt az üzenetet kaptam:

„Szia Kata! Reggelre nem volt semmi. Még kicsit vakarózott, de nem volt sehol piros. Küldöm a képeket!„

A képeken szépen látható, hogy Levi hóna alatt és a nyakánál volt nagyon piros a rögzített pillanatban a csalánkiütés… Később pedig, ahogyan azt a beszámolóban olvashattuk a hasa is nagyon vörös volt a kisfiúnak.

Idézzétek csak fel, ha átöleljük a gyermekünket hol érintkezik a legintenzívebben a testünk? Én azonnal ki is próbáltam és kértem egy csoda ölelést Ilusomól. És minden pontosan stimmel. Ahogy mindig minden folyamat illeszkedik egymással a Germán Gyógytudományban. Köszönjük Hamer Doktor!