Kaki napló

szilva2_hosszú

Csak akkor szeretem megírni az eseteket, ha már minden rendeződött…

Erre most több, mint egy évig kellett várni. Nem volt könnyű tapasztalás. Azt hiszem most értettem meg igazán azt a pánikot, amit két éve a gyermekekről szóló előadásomon láttam az egyik anyuka szemében.

Megállított a szünetben és azt kérdezte lesz-e a szó a gyermekkori székletvisszatartásról és mi lehet az oka. Bevallom akkor még nem volt saját tapasztalatom, ezért teljesen másképp válaszoltam, mint ahogy ma tenném. Persze akkor is legjobb tudásomhoz mérten elmondtam neki az elméletet, de az teljesen más. Mindannyian tudjuk, hogy az elméleti tudás nélkül nem sokra megyünk, de a Germán praktizálása egy teljesen új terep és más minőség. Ma már értem őt és azt az aggódást, amit a szemében láttam. Próbáltam elvenni a félelmét, mert mindig ez az első és legfontosabb lépés, de akkor már ők teljesen az ördögi körben voltak. Remélem azóta már náluk is megoldódott valahogy a helyzet, mégis rájuk gondolva nekik is írom ezt a tapasztalati leírást.

Ahogy lement az a bizonyos előadás, ahol ezzel az aggódó anyukával találkoztam, nem hiszitek el, de pár napra rá elkezdődött a témában a mi kálváriánk is. Persze, hogy a legkisebb akkoriban még két évesemmel. Nincsenek véletlenek.

Bocsánat, de a téma miatt talán néha vulgáris leszek. Nem lehet másképp leírni. Lehet, hogy nevetséges szavakkal próbálok majd átlendülni bizonyos megfogalmazásokon, ezt nézzétek el nekem. Le kell írnom, mert kevés róla az érdemi írás és tudom, hogy milyen fontos lehet ez a szülőknek. Ugyanis nagyon sokan belecsúszunk ebbe a problémakörbe. Nem is gondolnátok mennyien!

A saját tapasztalás bő egy éve alatt az elég széles kisgyermekes ismeretségi körömet kifaggattam és nem túlzok, ha azt mondom, ha nagycsalád, akkor valamelyik gyerek tuti próbára teszi ezzel a „szokásával” a családot.

A fent említett anyuka azt mesélte, hogy a kislánya már négy éves és már két éve nem hajlandó kakilni, általában kórházban kötnek ki emiatt heti egyszer. Több napig visszatartja a székletet és amikor eltelik az ominózus 3. nap, viszik a kórházba és ott beöntést kap vagy rosszabb esetben szó szerint kisegítik belőle. Ebben az ördögi körben vannak már évek óta és nem tudja, hogyan tovább. Ahogy mesélt így fogalmazott: az egész egy rémálom.

És tényleg! Tudjátok miért? Mert mindennapos visszatérő problémáról van szó. Nincs olyan, hogy nem kakil a gyerkőc, mert elvileg minden nap kellene. Nincs olyan nap, hogy ne aggódnál, hogy mi lesz és nincs olyan nap, hogy ne jutna eszedbe, hiszen mindig aktuális és jelen lévő a megoldatlan probléma.

Ha belegondolunk már a baba születésével is megkezdődik ezen kardinális kérdés elemzése napról napra… Kakilt-e ma a babám? Ha igen hányszor és tovább megyek, milyen színű, milyen az állaga? stb. Ebből lehet következtetni, hogy az anyatejes vagy akár tápszerrel táplált kisdedek jól vannak-e. Aztán mire vége ennek az időszaknak és végre nyugalom lenne-e téren, kezdődik a szobatisztaságra szoktatás. 2-3 évesen elkezdenek ezzel foglalkozni az anyukák és „véletlenül” éppen ezen időszakkal párhuzamosan szokott a leggyakrabban megkezdődni a székletvisszatartás para…

Nálunk sem volt másképp. Ilus viszonylag hamar jelezte már, ha pisilnie kell. Nyári időszakban lecseréltük a pelust bugyira és főképp, ha itthon voltunk mindig szólt, ha wc-re kellett menni és ezzel nem is volt semmi gond.

Nem volt így ez a kakilással, bár egy ideig ezzel is minden simán ment. Kért pelenkát mert, ha nagy dolga akadt nem akart wc-re menni, de elvonult és elintézte a pelusába. Ezzel sem lett volna gond mindaddig, míg volt egyszer egy kis székrekedése. Ezen alkalommal nagyon fájdalmas volt neki a kakilás. Őrülten sírt utána, szinte vigasztalhatatlan volt. Valószínűleg átélt egy falat-konfliktust. „Nem tudom kinyomni!” Na tessék mondtam, hogy nagyon vicces lesz így leírva. Innentől kezdve teljesen logikus, hogy másnap már nem szerette volna ezt a tevékenységet megismételni. Hiszen fájdalmas volt, biologikus, hogy nem csinálom többé! Mint tudjuk ez esetben így nem működhet… Hiszen muszáj megszabadulnunk a végterméktől. Tehát valahogy fel kell oldani a félelmét. De hogyan magyarázd meg egy kétévesnek ezt az egészet? Elmondom, hogyan: sehogyan, azaz bárhogyan. Teljesen mindegy. Lehet próbálkozni, de ebben a korban nem fogja megérteni. Én több mint egy évig variáltam a kaki-manó sztorit, hogy miért jobb, ha azonnal amikor az inger érkezik kinyomjuk és nem várunk napokig. Miért jobb, ha puha a kaki és az milyen jó, ha nem fájdalmas a kakilás. Ha viszont megtartjuk magunknak napokig, akkor bizony újra sírás lesz, mert fájni fog. Hát ezt nem lehet átvinni egy kétévesnél. Ami egyszer fájt, azt nem fogom újra csinálni. Ő kitartott ezen elmélet mellett.

Az őrület elkezdődik. Az első nap simán megy, egy-két ingert egy kis helyben topogással lehet késleltetni és a még szoptatott kicsiknél egy kis cicizés és máris túl lehet ezen lendülni. Érdekes tapasztalás, de a szoptatás segít az inger megszüntetésében, még akkor is, ha pont fordítva gondolnánk. Kinek ismerős?

Jön a következő nap, ilyenkor már helyben futás van a topogás helyett és egyre kevesebb aktivitás nap közben. Vagy ahogy jön az inger azonnal leülés és üldögélés, ami nem igazán jellemző az örökmozgókra.

Az első ilyen tapasztalásoknál az anyuka pánikol. Úristen! Főképp, ha még az internetet is elolvassa. Valamit tenni kell! Kezdjük a táplálkozás azonnali megváltoztatásával. Cukor kiiktatva, hashajtó étkezési tippek beiktatva. Kukorica, víz kombináció, gyümölcsök, nyáron rengeteg dinnye, rostok ezerrel, hüvelyesek a topon, sok folyadék.

Mozgás, mozgás, mozgás. Kikényszerítve akár, mert mint írtam ez ellen is küzdenek ilyenkor, hiszen érzik, ha mozognak jön az inger. Az állandóan pörgő kisgyerekből egy helyben játszogató új egyéniség lesz. Mindent megtesz ugyanis azért, hogy ne jöjjön ki az, amit mi a legjobban szeretnénk, mert neki fáj.

Miután ez napi kérdéskör, ezért nem túlzok, de az anyukát ez az őrületbe kergetheti, sőt az egész családot. Kivéve, ha ismered a Germán Gyógytudomány (akkor is néha) és elengeded ezt az egészet és úgy teszel, mintha minden rendben lenne. Csak ez a módszer működik.

Ugyanis ezen a kérdéskörön már csak az ront a legtöbbet, ha egy aggódó, ne adj isten egy kakilást erőltető anyuka van a gyerek mellett. Ekkor teljesen vége még az esélyének is, hogy végre megoldódik az egész és visszaáll a normális kerékvágásba. Egy anyuka beszámolója alapján, akinek a nagyfia után most a kislánya is kipróbálja ezt a tevékenységet, a kislányával már sokkal könnyebb számára minden pusztán csak amiatt, hogy a hozzáállását megváltoztatta és már nem a félelmei uralják. Ezt egyértelműen a Germán Gyógytudománynak és az új biologikus gondolkodásának tudja be.

Tehát először is le kell higgadni, de azért aktívan dolgozni kell akár a gravitációval összedolgozva is, hogy legalább 3-5 naponta legyen produktum. Például a szokásos topogós késleltetős visszatartás közben fel lehet venni lábát lefelé lógatva a gyereket, ilyenkor nem tudja összeszorítani olyan erővel a záróizmot, ami eredményezhet sikert. Persze itt is figyelni kell arra, hogy sosem legyen nagy az ellenkezés, mert az szülné a következő konfliktust. Szóval csak okosan, mindig egyedi igényekre hangolva.

Ezentúl a meleg fürdővel is eredménnyel járhatunk, mert segít ellazítani az izmokat. Ilyenkor, ha a fürdőkádba sikerül kakilni, akkor is biztassátok őket és csakis a dicséret ami elhagyhatja a szájatokat még akkor is, ha a kis kaki darabkákat halásszátok a meleg a vízben. Ennek is meg van a maga pikantériája.

Ami sajnos nem viszi előre a dolgokat, hogy minden esetben, amikor a széklet napokig marad a bélcsatornában, óhatatlanul egyre többet veszít a víztartalmából és ezáltal szinte egy szülés által tud csak megszabadulni a kicsi a végterméktől, így mindig újra és újra kiújul a konfliktusa. Kevésbé nyílik a záróizom is, és a fokozódó izomfeszülés miatt még nehezebb kipréselni a székletet. Egyre nehezebb. De egy germános anyukát hite ilyenkor sem hagyja el, hanem mindig csak biztat és segít! Igen, azaz amire gondolsz, én volt, hogy kihúztam belőle.

Amikor ez már szokássá vált a férjem azt mondta, hogy irdatlan nagy szerencse fog érni a közeljövőben hiszen ennyi sz*r még sosem volt a kezemben.

Rengeteget nevettünk és persze sírtunk is, mert reménytelen küzdelemnek éreztük néha ezt az egészet. Ez tényleg egy óriási megoldandó feladat, ha fennáll a helyzet és csak az érezheti az indulatot a soraim között, aki ezt végig csinálta. Amikor az első fél éven túl voltunk már tényleg elengedtem az ezen való pörgést, mert konstatálnom kellett, hogy ebből csakis akkor lehet kiszállás, ha Iluskának végre átér majd a kaki manó mese és összejön egy normális időn belüli kakilás. Legalább egyszer. Erre pedig az idő a gyógyír.

Ami nagyon fontos, hogy sosem szabad ezen időszak alatt úgymond megerőszakolni a gyereket egy durvább beavatkozással még akkor sem, ha már magad sem hiszed, hogy kijön belőle a benne felhalmozódott cucc. Egyszerűen minden praktikát bevetve kell természetes úton megszabadulni a dologtól, mert ha drasztikus beavatkozás van, akkor tudni fogja, hogy pár napos időközökkel ez fog történni és ez óriási félelmet generálhat. Ezzel csak késleltetjük az esélyt a gyógyulásra. Sajnos olyan esetet is ismerek, ahol még iskolás korig megmaradt a probléma. Fő a higgadtság és a nyugalom.

Bármennyire is mindig ezen jár az agyunk, hogy megoldjuk a megoldatlant, ezt a gyerkőc helyett nem fogjuk tudni megtenni, így jobb, ha nem e körül forog a világ, hanem próbáljuk meg mellékesre rakni ezt a bebetonozódottnak tűnő problémát. Programokkal el kell terelni a figyelmet és szinte érdektelenné válni a témában. Majd ő megoldja! Képes lesz rá higgyétek el, csak meg kell érnie rá. Az igaz, hogy addig az összes hajunkat eldobjuk az őrülettől, de a lényeg, hogy ezt ne mutassuk ki.

Ha nagyon kemény a széklet, márpedig a 3. nap visszatartás után bizonyos, hogy az lesz, sajnos a végbél meg is sérülhet a kipréselés után. Hát ez bizony fájdalmas, ez is csak fokozza a helyzetet, de mi higgyünk a pozitív végkifejletben. Esetlegesen segíthet a homeopátia is a gyors gyógyulásban, ha ilyen velejáróval is találkozunk.

A másik ok, ami lehetséges, hogy nem hajlandóak kakilni a kicsik, az a birtokkijelölés-konfliktus. Volt egy lelki megakadásom ezzel kapcsolatosan, például egy kistestvér érkezése és már nem is szeretnék „jelölni”.

Egy kisfiúnál akkor kezdődött a történet, amikor bölcsődébe adta az anyukája. Innentől kezdve nem kakilt. Itt az anyuka munkát vállalt, ami aztán végül meghiúsult és emiatt mégis otthon tudott maradni a kicsivel. Innentől kezdve viszonylag gyorsan visszaállt a rend. Az egyik nap a bölcsis időszakban ez az anyuka a végső elkeseredésében hashajtót adott a kisfiának. Nem hiszitek el, de a kicsi két órán keresztül a hashajtó hatás ellenére is visszatartotta a székletet, annak ellenére, hogy közben teljesen leizzadt már annyira kellett neki. Ezt azért írom le, hogy érezzétek, hogy milyen elszántság és akarat van mögötte, hogy “márpedig nem fogok kakilni”. Ez egy élet-halál játszma.

Egy másik esetben egy kislányt az óvodai dadus teljesen megszégyenített, kiabált vele, miután véletlenül belekakilt a bugyijába amikor kint játszottak. Erről a kicsi semmit nem beszélt, az anyuka egy véletlen folytán tudta meg, hogy mi történt. Ettől kezdve az egyébként már teljesen szobatiszta kislány több, mint egy éven keresztül nem volt hajlandó vécézni csak otthon, az óvodában még akkor is visszatartotta a székletét, ha erős hasfájással küzdött.

Egy másik anyuka, amikor javasoltam nekik, hogy jöjjenek le a témáról és engedjék el a dolgot otthon ne erről szóljon minden… szegény elkezdett sírni és közölte, hogy tudnom kell, hogy ez lehetetlen és ezt nem lehet épp ésszel kibírni. Valóban a szülőknek is egy óriási tanulási folyamat. Méghozzá türelmet és higgadtságot tanít. Higgyétek el vége lesz egyszer még akkor is, ha most reménytelennek tűnik minden.

Azt mondják egyébként a fiúknál ez gyakoribb ügy, bár szerintem ez is csak egy buta sztereotípia, de még az is lehet, hogy tényleg több kisfiút érint. Mindenesetre „szerencsére” mi is kipróbálhattuk.

Nem volt unalmas évünk az biztos, főképp úgy, hogy “kakika története” csak egy mellékág volt a sok történés között. A minap az egyik kedves ismerősöm érdeklődött, hogy a Csengi migrénje végül teljesen megoldódott-e, mert állítólagosan nyitva hagytam a történetet itt a blogon és esküszöm nektek, hogy már nem is emlékeztem, hogy mi történt. Pedig igen, az is végleg megoldódott, nincs már migrén!

Nagy család, sok érző lélek és sok biológiai tapasztalás, kisebb nagyobb helyreállításokkal. Mennyivel jobb a helyzet, mintha nem ismernénk a Germán Gyógytudományt! Bele sem merek gondolni.

Minden jó, ha a vége jó, már két hónapja Ilus napi szinten többször kakil. Ugyanis belejöttünk és annyira lelkes, hogy akár egy kis inger esetén is a WC-ben kötünk ki és teszi a dolgát boldogan. És ezek a pillanatok a napom fénypontjai, ugye már értitek, hogy miért?

Üzenem azoknak a családoknak, akik hasonló megpróbáltatásokkal küzdenek, hogy ne adják fel a reményt, mert minden nehezebb időszaknak vége szakad egyszer és kitartással, szeretettel át lehet lendülni ezeken a nehéz hónapokon. Semmi más esély nincs, mint szeretni a kicsit a legviccesebb vagy akár legnehezebb pillanatokban is. Ő nem szándékosan minket akar bosszantani és ezért csinálja, hanem bele van kódolva az ösztön, hogy ami egyszer fájdalmas volt és nem ment nem kell erőltetni.

Ennyi az egész.