Szülni és születni

sky-3335585_1920_kicsi

A babavárással kapcsolatos cikksorozatot, most szeretném ezzel az írással lezárni, melyben leírom harmadik kislányom születésének történetét. Ezt az intim tapasztalást azért osztom meg veletek, mert a két nagy gyermekem kórházi körülmények közt hoztam világra, a harmadik babát pedig már itthon szültem. Összehasonlíthatatlan és felemelő, katartikus élmény volt ez utóbbi tapasztalás. Mindenkit csak biztatni tudok, akiben megfogan a gondolat, hogy szeretné ezt az áldott időt is a családjával tölteni és otthon világra hozni gyermekét.

Már majdnem három éve, egy szép júliusi napon pontosan a várandósságom 40. hetének egyik hajnalán elment a magzatvíz. Ennek előzménye volt, hogy a szülést megelőző napon alig szóltam pár szót a szeretteimhez, teljesen elcsendesedtem. Utólag már biztos vagyok benne, hogy ez a nyugalom minden kismamára ráül ilyenkor. A várakozás izgalma alábbhagy, és a lélek nyugalma erősödik.

Amikor elfolyt a magzatvíz remegtem, tudtam, hogy lezárul egy szép időszak és indul valami egészen új. Elkerülhetetlen volt, hogy elinduljon a szülés.  A magzatvíz tiszta volt, a babám pedig enyhe mozgásokkal jelezte, hogy jól van. Fájásaim viszont nem voltak. Kb. 2 óra múlva kezdődtek a méhkontrakciók, de nem volt erősebb a fájdalom, mint a várandósság vége felé már tapasztalt keményedések.

Magyarországon az otthonszülés már törvényi keretek között lehetséges, egy rendelet szabályozza, melyen nagyon jól „szórakoztam”. Ebben az esetben pl., amikor a magzatvíz elfolyásával indul el a természetes folyamat, a kismamának 12 órája van arra, hogy fájásokat produkáljon, egyébként kórházba kell menni. Hát ilyet! Én ezen már csak nevetni tudok, hogy még az otthonszülő nőknél is próbálnak nyomást gyakorolni, előírni, hogy mikor minek kell történnie. Felfoghatatlan! Ebben a rendeletben az is meg van ám határozva, hogy az otthonszülésnél szükséges, hogy otthon legyen asztal és ágy. Nem viccelek! Végülis, ha belegondolok tényleg jó, ha ezek a feltételek teljesülnek, de az is tudatosult bennem, hogy nem éppen a kompetens személyek írják a törvényeket.

Olyan gyorsan és természetesen zajlott az otthontöltött délelőtt – némi fájással vegyítve –, hogy még egy gyors ebédet is előkészítettem a nagyobb gyerekeimnek. Enni nem tudtam csak falatokat – kis hasmenésem volt –, viszont sokat ittam, ami nagyon jól esett, így teljesen kitisztította magát a testem a szülésre előkészülvén. A kórházban sem enni, sem inni nem szabad vajúdás közben. Ha eltart több mint 10 órán keresztül a folyamat, pusztán a folyadékhiány is gondokat okozhat. Hogyan szülhetne meg egy nő szinte kiszáradva, elerőtlenedve, amikor minden energiájára szüksége van?

Mint azt már említettem a nagyokat még kórházban szültem. Van tapasztalatom, sajnos akkoriban – több, mint 10 éve – még nem ismertem a Germán Gyógytudományt és orvosi „segítséggel” születtek. Kiszolgáltatott helyzetben, idegen közegben, reflektorfényben, meg nem értés közepette hoztam világra gyermekeim.  Emese lányom születésénél eltörték a jobb kulcscsontját, amikor beavatkoztak a kitolási fázisban, Csenge születésénél pedig elszenvedtem több DHS-t is.

De térjünk vissza a jó élményekre. Délben már rendszeres fájásaim voltak, olyan természetesen zajlott minden, hogy szinte észre sem vettük az idő múlását, átkúsztunk a délutánba. Délután 4 óra tájban már sűrűsödtek a fájások, a férjem szólt a bábáknak, mert akárhányszor tőlem kérdezte csak halogattam, hogy jöjjenek a kedves segítők. Hát éppen időben érkeztek, már a tolófájások jöttek és jól jött a biztatás. Utólag, másnap nevettünk ezen a bábákkal, mert mesélték, hogy mindig a férj az, aki észnél van ilyenkor és telefonál nekik, mert az anyává válás ezen időszakában már a nő csak a születendő gyermekére koncentrál és ilyen, hogy idő már nem is létezik.

Tényleg így lehetett, mert már nem hallottam semmit, ősi erővel jöttek a tolófájások, olyan erős volt a fájdalom, hogy szavakba nem tudom önteni. Úgy éreztem a “krízis” teljesen felerősödött és a méhtest simaizomzata tette a dolgát. Utólag kaptam arról is információt, hogy fájásaim kifejezéseként férjem egyik ujját majdnem eltörtem, amiről ő akkor nem mert jelzéseket küldeni, hanem lelkiekben már bevállalta a nyílt törést. Szerencsére nem lett ekkora a baj. 😊

Mindenesetre ezt az univerzális ős energiát, amit ezek a fájások hoztak, eddig soha nem tapasztaltam. A legkritikusabb állapotban mielőtt megkezdődtek a tolófájások az áradó isteni szeretet átlendített a szinte már elviselhetetlen fájdalmon. Meggyőződésem, hogy ezeket az univerzális női energiákat csak akkor kapjuk, ha a természetes folyamatot nem zavarjuk meg, és hagynak minket szülni, és a picit pedig megszületni.

Minden gond – gátmetszés és sérülés – nélkül megszületett a kislányom. A szülés után háborítatlanul együtt voltunk. Amíg lüktetett a köldökzsinór nem vágtuk el, a magzatmázat sem tisztítottuk le a kis újszülöttről, csak harmadnap fürdettük meg. A bábát kérdeztem, hogy mit gondol mikor fürdessük meg először az újszülöttünket, melyre a válasz nagyon viccesen az volt, hogy „hát a tiétek, egy idő után a minimum lenne, legalább leporolni” 🙂

Imádtam a szeretettel átszőtt humort, kedvességet és szakértő tudást, amit kaptam a segítőimtől. Százszor nagyobb biztonságban éreztem magam velük itthon, mintha akár egy nagy létszámú professzor csoport is állt volna felettünk egy rideg kórházban.

Összebújtunk a kicsikémmel, azonnal mellre került, az előtej már a szülést követően gyorsan megindult, másnapra pedig már hatalmasra duzzadt a mellem és kisebb ügyetlenkedések után hamar belejöttünk a szoptatásba/szopizásba, amit azóta is örömmel folytatunk.

A gyermekágyas időszak alatt is sokat tanultam. Tudom, hogy a hat hét gyermekágy nem véletlenül hat hét. Az idősebb generáció tudta, hogy miért kell kímélni a kismamát és miért kell sokat ágyban lenni ennyi ideig a friss anyukának, én azonban nyughatatlan voltam. Ilus három hetes volt, amikor a családdal elmentünk fagyizni, autóval a közeli városba. A babám nem jól viselte a rövidke utat, ahogy megérkeztünk az autóban szoptatni próbáltam. Később emiatt megtapasztaltam a mellgyulladást, mely esettörténetet a „Tápláléklánc” címmel megírt cikkemben olvashattok el részletesen. Ezt már másképp csinálnám, pihenni kell ezekben a hetekben, mert később nagyon meghálálja magát a nyugalomban töltött idő.

A kislányom a születése óta kiegyensúlyozott, szépen fejlődik. Anyatejes baba, végig annyi tejem volt, hogy több gyermeket is el tudtam volna látni. Ma már csak az összebújás öröme miatt „cicizünk”, ahogy ő mondja.

Hálát adok Istennek, hogy a megszerzett tudás által, a bizonyosság nyugalmával tapasztalhattam meg a vajúdás és szülés természetes folyamatát, amelynek befejezéseként életet adhattam kislányunknak.