Tojásos nokedli

merleg_vagottEgy nagyon kedves, fiatal, okos anyuka rövid történetét szeretném megosztani veletek. Ők is bővítik azon kis családok számát, akik már szabadon, egészségesen élhetnek a Germán Gyógytudomány ismeretében.

Ez a kis epizód is azt bizonyítja, hogy fertőző betegségek nincsenek és még arra a fránya tojásos nokedlire sem lehet fogni a család minden tagját érintő hányás-hasmenést.

A hányás-hasmenéses tüneteket mindenki legalább egyszer megtapasztalja már gyermekorában, mert szinte elkerülhetetlenek az emészthetetlen konfliktusok. Tehát Germán Gyógytudomány ide vagy oda, azt nem ígérhetjük, hogy e tudomány ismeretében soha többé nem lesztek betegek.

Ami viszont a szabadságot adja, az a megértés, az emiatt nyert könnyedség és a gyors konfliktus megoldások adta rövid „betegséglefolyás”. Az idézőjel itt azért használatos, mert a betegség szó számunkra már értelmetlen. Gyógyulási fázisról beszélünk, ami egy Értelmes Biológiai Különprogram része.

Ha egyszerre tapasztaljuk a fenti tüneteket, tehát hányás is van és hasmenés is, émelygéssel, rossz közérzettel, akkor szinte biztosak lehetünk, hogy a vékonybél van aktivitásban.

Megemészthetetlen bosszúság és ott kell lennie az éhenhalás aspektusnak is. Erről már esett szó itt a blogon. Pár nappal a tünetek megjelenése előtt kell indítani a DHS keresést, ezért nem is olyan nehéz megtalálni az okot – ami a későbbi tüneteket kiváltja – mert még friss az „élmény”. Persze ha valaki éppen vagotoniában van, azaz a szervezete öngyógyító folyamatai optimálisan működnek, ilyenkor nem mindig tud tisztán gondolkodni.

Így történt Evelinnel is, aki a rosszulléte kellős közepén küldött egy segélykérő üzenetet és a tünetei lelki okai (konfliktustartalom) után érdeklődött.  Gyorsan átküldtem a választ és megbeszéltük, hogy másnap reggel keressük egymást telefonon. Előtte azonban még egy pár soros kérdés érkezett az anyukától:

„Na de étel biztos, hogy nem lehet a hasmenés és hányás oka? Pl. tojásos nokedli?”

Psssszt! Nem szép dolog, mert tapasztaltam én is ennek a különprogramnak a kellemetlenségét több ízben, de akkor mégis jót nevettem. Mégpedig azért, mert én is mindig hasonlóan reagálok! Ha ilyen tünetem van, az első gondolatom az aznap elfogyasztott étel minősége és milyensége. Szerintem ez egy élből való hárítás a részünkről, hogy nem akarjunk megkeresni a konfliktust és szembenézni a valódi okokkal. Márpedig a tünetek és a szervi nyelv sosem hazudik. Jó játék ez! Azért is meg kell próbálni meggyanúsítani a mit sem sejtő tojásos nokedlit. Hátha mégis csak miatta jönnek a kellemetlen tünetek!

Másnap reggel jött a várt telefon, de akkor már az anyuka jobban volt és így megnyugodva mesélte el, hogy mi is történt velük az elmúlt napokban.

Elsőszülött kisfiukat elvitte tanácsadásra a védőnőhöz. Hát már itt sántít az egész, mert ez a szó, mint tanácsadás ugye itt okafogyott. Majd később kiderül, hogy inkább Evelin tudna tanácsot adni ennek a hölgynek, nem pedig fordítva, ez bizonyos.

A védőnő a következőt mondta, miután lemérte az egyébként jó húsban lévő csodaszép kisfiút:

„Úristen, csak 200g-ot hízott Robika! És mi az, hogy még az anyuka nem kezdte el a hozzátáplálást?” (Itt a DHS!)

Evelin elmondása alapján ekkor az suhant át az agyán, hogy Úristen, lehet, hogy éheztetem a gyermekem? Hát milyen anya vagyok én?

Teljes stresszállapotban érkezett haza és megetette szegény kisfiút darabos étellel a megszokott szoptatás helyett. A kellemes összebújós szopizás most elmaradt és ez a kisfiúnak is DHS-t jelentett. Szerencsére Evelin este már megszoptatta a babáját bár később, mint ahogy szokta.

A kicsi megnyugodott és aznap éjszaka hányt és ment is a hasa. A kisbaba gyorsan átvészelte ezt a helyreálllítást, hála az anyukájának, aki felülírta a fehérköpenyes hülyeséget és folytatta a szoptatást, mindenféle erőltetett hozzátáplálástól mentesen.

Ahogy ment minden ugyanúgy, mint régen, az anyuka is megnyugodott és kezdődött az ő kálváriája. Jöttek a kínzó tünetek, ami teljesen kivette az erejét a szoptatás mellett. Semmilyen folyadék nem maradt meg benne, így ijedten beszaladtak az ügyeletre. Hát utólag kiderült, hogy ez aztán egy végképp felesleges kör volt, mert a következő történt: gyorsan felszívódó antibiotikumot írtak fel. Mire Evelin közölte, hogy nem szedheti be, mert szoptat, így inkább valamilyen ásványi anyag pótlásra lenne szüksége a folyadékveszteség miatt.

„Az antibiotikumot biztos, hogy nem veszem be”, közölte.  Hát nem azt kapta amire számított, hanem egy laza csuklómozdulattal tápszert is írtak fel a kicsinek, hogy akkor ne szoptasson. Evelin szavaival élve, nála ott szakadt el a cérna. Ekkor döntötte el, hogy nincs szüksége az efféle „segítségre” és hazamegy meggyógyulni.

Otthon szoptatta a kisfiát tovább és kis kortyokban pótolta a folyadékveszteséget. Átvészelték a nehéz éjszakát, ami után már óráról órára ő is egyre jobban lett.

Még arról is beszámolt az anyuka, hogy amint hazaértek az ügyeletről, már mindent tisztán átlátott és a nyugalma meghozta a derékfájást is, ami egészen reggelig kínozta. Természetesen ez egy önleértékelés-konfliktus megoldásának a fájó tünete. Elmondása szerint Evelin akkor “értékelte le magát” amikor rájött, hogy butaságot csinált az erőltetett etetéssel. Az anyuka szavai, mely megfogalmazza az önleértékelés-konfliktusát:
„Hogyan hozhattam magunkat ilyen helyzetbe, hogy lehettem ilyen hülye?”

Ma már visszaállt a rend és az egyébként is szépen fejlődő, nyugodt kisbaba és boldog anyukája már csak nevetni tud az egészen.

Köszönöm szépen nekik, hogy ilyenek, amilyenek és azt, hogy megírhattam az esetüket, mert így ebből is tanulhatunk!

Nem ide tartozik, de muszáj leírnom, talán zárszónak megteszi. Nemrég jöttünk haza egy kis pihenésről a Mátrából. Igazi tél, hó, kirándulás a gyerekek nagy örömére. A szállodai szobában volt tévé! Én már évek óta nem láttam tévé-adást, így míg a legkisebb utódom délutáni alvását töltötte kíváncsian kerestem egy nézhető dokumentumfilmet. A téma még érdekes is lett volna, ha nem zavarja meg 15 percenként egy reklámblokk a műsort. Csak tátottam a szám! Rengeteg dologra fény derült az orvos”tudomány” legújabb „remekei” közül.

Megtudtam, hogy Hurutka okozza a köhögést, úgyhogy tőle óvakodni kell! Micsoda okozati felismerés! Van már laktózmentes ráma, ezért sem kell már aggódnunk. És ami tényleg az utolsó idegszálaimat is megpendítette, az az antibakteriális papírzsebkendő volt. Képzeljétek, ez a fejlesztés azért jó, mert nem ülnek meg a zsebkendőben a gonosz baktériumok! És a hányás hasmenés után a bélflórát egy „modern” anyuka fél perc alatt helyreállítja egy tablettába zárt műremekkel, és ettől az egész család egy nagy mosollyá olvad össze.

Először nevettem, de később inkább elszomorodtam ettől. Persze én biztos vagyok benne, hogy a Gyermekgyógyír olvasók nem a tévézésről híresek. Hiszen a tévé nélkül sokkal üdítőbb az élet! Rengeteg alkalom nyílik például a beszélgetésre! A kis családi közösségekben a mindennapi beszélgetések segítik a konfliktusok felismerését. Szertartásszerűen feloldódhatnak a szorongást okozó tényezők és a kiváltó ok így spontán is megszűnhet, úgy, hogy ezt észre sem vesszük. Ezáltal egészségesebben élhetünk.

Ez a szabadság egyik terápiája: a beszélgetés. Éljünk vele, szeretettel, törődve a másikkal!