Piliscsévi lovas vágta „allergia”

horseriding_vagottAmióta csak emlékszem, kislányom imádja a lovakat. Pici kora óta mindig lovakat rajzolt, ma pedig már 12 évesen nagyszerű lovas.

Emese egy Nógrád megyei kis faluban Ludányhalásziban tanult meg lovagolni. Lovasoktatója és családja barátaink lettek, így ma is évente többször látogatjuk meg a Timi-tanyát, ahol kedvére lovagolhat, tölthet el évente több hetet az általuk szervezett lovastáborokban.

Amióta mi is vidékre költöztünk kerestük a lehetőséget arra, hogy itt a környéken is tudjon rendszeresen lovagolni. Találtunk is egy lovasklubot, ahol végre heti rendszerességgel tudott hódolni hobbijának. Mindenki boldog volt.

Egy nyári napon vágta közben Mesike lova megbotlott és másodpercek töredéke alatt leesett a lóról. Körkarámban vágtázott, még ma is él bennem a kép, nyilván nekem is DHS volt az a pillanat. Azonnal odaszaladtam hozzá és láttam, hogy szépen feláll mindene mozog, szerencsére kobakban és gerincvédővel lovagolt akkor is, mint mindig, így nem lett baj. A szája, az orra, a füle és a szeme is, azaz mindene csupa homok volt az eséstől. Fájlalta a nyakát és a fejét, pityergett egy kicsit, majd miután letisztogattuk a ruháját és az arcát hősiesen visszaült a lóra.

A lova a baleset alatt nagyon vigyázott a lovasára, mert végig azon volt, hogy rá ne essen Mesire és küzdött azért, hogy úgy dőljön, hogy ne legyen lánykámnak bántódása. Hihetetlen összehangoltság működik a lovas és lovasa között.

Ezután, ahogy vége lett a lovas órának hazamentünk. Egy hétig még fájt Emese nyaka, de utána már nyoma sem volt az esésnek. Lovaglásnál néha előfordulhatnak az ilyen esések a legnagyobb elővigyázatosság mellett is, így továbbléptünk.

A következő pár lovas órán minden rendben ment. Pár héttel később azonban Mesi úgy jött haza lovaglás után, hogy „Anya nagyon rosszul lettem az óra után. Leszálltam a lóról, elkezdett sípolni a fülem és szédültem. Elkezdett fájni a fejem, elhomályosodott minden és csak egy nagyon pici ponton láttam ki, alig hallottam valamit, pedig beszéltek hozzám. Le kellett ülnöm, aztán szép lassan jobban lettem.”

Azzal magyaráztuk, hogy biztosan az volt a baj, hogy nem ebédelt mielőtt elment lovagolni, üres gyomorral ült lóra, majd a tűző napon megterhelte őt a fizikai igénybevétel.

Pár nappal később újra lovaglás, újra rosszullét, hasonló tünetekkel. Ekkor már minden világos volt, ez nem lehetett véletlen.

Jó Germánoshoz híven feltérképeztük a dolgokat.

Emese a lovas baleset során elszenvedett két biológiai konfliktust (DHS):

  • egy ún. esés konfliktust: ez szinte evidens egy lovas esésnél, mely különprogram aktív-fázisában szédülés jelentkezik és az agyi relé, mely érintett volt fülcsengést is okozott,
  • egy undor-félelem konfliktust: az eséskor a szájába került homok miatt undorodott és természetesen félt, ennek az ÉBK-nak az aktív-fázisában vércukorszint csökkenés következik be, melynek tünete szintén szédülésérzet és természetesen rosszullét.

Az agy a DHS pillanatában rögzíti a „képkockát”, azaz beprogramozódnak a sínek. A mi történetünkben itt volt a titok. Ugyanis Mesi az esés utáni következő lovas órákon nem lett rosszul, csak a pár hét múlva következő lovaglásoknál kezdődtek a rosszullétek. De miért nem azonnal? A válasz egyszerűnek tűnt. Tehát Mesi sínje nem a lovaglás még csak nem is a napsütés, hanem a vágtázás lett, hiszen az esés utáni órákon pontosan a baleset miatt nem vágtáztak, csak pár héttel később, amikor kezdődtek a rosszullétek. Ennek nagyon nem örültünk.

Megtanultuk Hamer doktortól, hogy egy konfliktus akkor oldódik meg végleg, ha már soha többé nem történhet meg újra. Dehát a kislányom bármikor leeshet újra vágta közben a lóról! Miután a rosszullét sem veszélytelen, úgy döntöttük elkerüljük a sínt, ahogy a nyuszi sem kerül bajba, ha elkerüli a rókát. Így lemondtam az itteni lovardában a lovas órákat. Ezt a lánykám valamiért nem is bánta. Pár héttel később azonban Emese közölte, hogy még mindig imád lovagolni, így ő szeretne elmenni a nyár végi lovastáborba a Timi-tanyára. Bölcsen megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert ott nem lesz rosszul. A lányom ösztönösen tudta, hogy ott nem lesz baj, én pedig megbíztam benne és elengedtem. És bizony terepen vágtázva hagyták el már az első napon a kedvenc lovardáját és minden rendben ment. Nagyon jól érezte magát egész héten és ahogy ígérte nem volt rosszullét sem. Ekkor összeállt a kép és tudtam teljes bizonyossággal, hogy nem magában a vágta, hanem a vágtázás és a helyszín (az piliscsévi lovasklub) lett a sín. A kettő együtt aktiválja a konfliktust. Dupla sín. Így már minden teljesen érthető volt és logikus, ahogy mindig minden pontos, ha a Germán Gyógytudományról beszélünk.

A lelkünk mindig tudja a válaszokat és mi pontosan tudjuk, hogy mi az, ami megbetegít minket sőt tudjuk a megoldásainkat is, hogy mit kell tennünk, hogy meggyógyuljunk, csak már nem figyelünk az ösztöneinkre. A gyerekek azért sokkal ügyesebbek, mert nem pszichologizálnak, hanem ösztönösen tudják, ahogy Mesi is mondta nekem:

„az itthoni lovardába nem szeretnék már többet menni” (elkerülöm a síneket) és „Ne aggódj anya, nagyon jót fogok lovagolni a Timi-tanyán és nem leszek rosszul” (pontosan tudta, hogy nem magában a lovas vágta az ő sínje, hiszen nem lehet az imádott lovaglásra „allergiás”…)

Emese azóta is bátran lovagol, amikor csak teheti és természetesen nem lesz alacsony a vércukorszintje és nem jelentkeznek rosszullétek sem.

Ahogy minden nap itt is megköszönöm, mert végtelenül hálás vagyok Hamer doktornak a felfedezéséért, a Germán Gyógytudományért, ezért a tudásért, mely ismeretek birtokában nevelhetem gyermekeim.

Szeretettel,

Kata